Sziasztok, Sziszi vagyok, a családi macska, és szót kérek!

Mert az nem normális, amit ezek itt rendeztek az elmúlt napokban, és aggódom, még ha csak egy kis macska vagyok is.

Alapjában véve nagyon szeretem öket, mert megmentettek a zülléstöl vagy ne adj isten az agyoncsapástól, esetleg a leányanyaságtól. És ráadásul nagyon isj ól  bánnak velem. Általában.

Most viszont nem volt elég, hogy egy hétre leadtak a Banyának, még azt is mondták neki, hogy diétáztasson. Hogy a Banyánál mi van és mik történnek velem, az maradjon az én titkom. Mindenesetre azért megsajnáltak, mikor hazajöhettem végre és kilátszottak a bordáim. Olyan éhes voltam, hogy megettem volna öket is legszívesebben. Még hogy kövér? Én? Meg hogy kicsi a fejem a testemhez képest? Ezt a gazdasszonykám mondta a gazdának, mert ö a legrendesebb hozzám, mindig megvéd. A gazda is jó fej, de soha nem viszi ki  a kakimat és enni sem adott még, csak titokban. Igenis nagyon szép kis macskalány vagyok, az alakom pedig egyenesen ideális. Ideális cseppforma.

Szerencsére nagyon szerencsétlenül tudok nézni meg nyávogni, így hamar visszaszedtem az elvesztegetett kilókat, szóval enni azt adnak, de kitalálták, hogy sportolnom kell, így most nem csak Gangnam Style van, hanem kergetnek is, meg mászatnak azon a hülye mászókán. Azt hiszik az nekem jó! Titokban meg mindegyik ad valami finomságot, a legjobban azt szeretem, amikor a kicsi gazdasszonyka, a gyerek ad a szusijából. A múltkor meg az anyja mutatott valami szalámit nagyon boldogan, aszonta magyar mangalica, meg hogy aranyárban volt, de egy negyed szeletet kapsz te is, te kis szerencsétlen japán macska, tudd meg, hogy mi a magyarok úristene! De olyan büdös volt! Néztem rá, hogy tudod mit, ezt edd meg inkább te! Ö meg nézett rám, hogy bolondezazállat, ilyet mondott rám!

Aztán meg jött a szülinap. A kisgazdámnak volt a szülinapja, mert igazából az ö macskája vagyok, de ezt jobb lenne, ha néha nem tudná. Mert rájön sokszor, hogy énmacskám, énmacskám, rámront, és foglalkoztat. A gazdasszonyom erre azt mondja, hogy szeretetkitörés. Az örá is rájön néha, de azt jobban bírom, mert nem táncoltat, meg szaltóztat, és egyébb trükkre sem akar megtanítani, csak megsimogatja a fejemet és drágakiscicusomnak szólít.:-) Meg ad extra kaját.

Szóval, a szülinapon hazajött a gazda is. Éreztem mindenkiböl a sok jó rezgést. Azt hiszik, hogy egy kis oktondi állat nem ért az ilyesmihez, pedig tévednek, én macska vagyok és isteniek a megérzéseim! Amikor a gyerekgazda nyugtalan és izgágázik, azt is érzem. Akkor odamegyek hozzá dorombolni, hogy hátha lenyugszik (tudom én a dolgomat), de ha nem hajlandó, akkor kicsit megharapom és ha még akkor se, akkor megyek a gazdához. Ö a legnagyobb, legmelegebb és a legpuhább. Másrészt azért  mégiscsak ö a fönök, én meg nem vagyok hülye és teszem neki a szépet, hiába na, nönemü vagyok, még ha leszólja is az alakomat, azért nagyon szeret, tudom. Vagyis imádja, ha ha én imádom. Hát legyen!

Szóval csak úgy áradtak a jó rezgések, én is vidáman ficánkoltam, föleg, mert isteni illatok szálltak, a gazdasszonyom sütött, fözött, érezni lehetett, hogy itt most valami nagy dolog készülödik. Megkaptam egy csomó csirkealkatrészt is, aminek nagyon örültem. Kaja után jött a torta gyertyával, amikor majdnem elájultam. Kiderült, hogy a gyerekgazda már 9 éves! Ilyen öreg!!!  Eszméletlenül tartja magát, még ivarérettnek sem néz ki, aztán már 9 éves! Akkor kezdtem el számolni, hogy te jó ég, akkor a gazdasszonykám legalább 10 éves, az öreg meg megvan talán 12 is! Még szerencse, hogy ilyen jó karban vannak, bár lehet, hogy az embereknél ez másképp van...

Aztán elöszedtek egy csomó ajándékot a kicsinek. Kapott barbit megint, az jó, azt nagyon szeretem, föleg a hajánál fogva húzni a földön, olyankor a kisgazdasszony élesen visít, meg kerget! :-) Aztán következett egy kilométernyi igen izgalmas drót tekergetése, amit én is szívesen harapdáltam, meg tekergettem volna, de elsiccegettek! Meg is sértödtem, elvonultam a kanapéra, onnan lestem, hogy milyen jó nekik. Aztán akkor jött a borzalom! Rákötöttek valami fényes izét, és elkezdtek minden átmenet nélkül eszeveszetten ordítani. Rájöttem, hogy csak abba az izébe (mikrofonnak hívják) ordítanak. Sajnos zenét is szereztek hozzá, közben lesték a tévét, ott is voltak valami mozgó francok (azt sem engedték levadászni). Amikor a zenét meghallottam, attól féltem, hogy megint jön a gangnam borzalom, pláne teli hasra, így gyorsan bebújtam a kanapé alá, onnan lestem. De nem, hanem csak a zene jött és a gyerekgazda énekelt hozzá. Ha egy kicsit halkabb lett volna, akkor még élveztem is volna. Kifejezetten nem volt rossz, hiába, az én kis gazdikám, még a végén lesz belöle valami! :-) Csak azt nem tudom, hogy azt a titanikos kesergöt miért kellett ezerszer elöadnia, és közben miért öltözött át háromszor. Még a szkájpba is beleénekelte a nagyszüleinek! Akkor éreztem, hogy a gazdasszonyomnak ettöl olyan rezgései lesznek, mint az én anyamacskámnak volt egészen pici kölyökmacska koromban. Ezután jött mindig a pofánnyalás. De ö nem nyalta pofon, hanem élénken tagadta, hogy könnyezett volna. Pedig igenis, én láttam, becsukott szemmel is! Megsimogatta a gyerek fejét, ahogy az enyémet szokta, de nem vakargatta meg az álla alatt, hanem puszilta a feje búbját. Hogy az milyen bolond egy dolog! A kisgazdasszonyka szokott engem is, bár ezért kiabálnak vele, ráadásul hülye érzés, mintha buborékok durrannának a fejemen. Ráadásul ettöl nem is szünt meg a gazdasszony sírós-meghatott rezgése jó sokáig, szerintem sokkal jobban tenné, ha ö is jól pofánnyalintaná! Én mindig mutatom nekik, hogy azt hogyan kell, de csak azt mondják, hogy fújj, te kis bolond. He, mit tudnak ezek? Semmit se tudnak!

Sajnos késöbb a felnöttek is dalra fakadtak. Ettöl lett aztán olyan rezgésük, hogy az már rám is rámragadt! Mennyit röhögtek!! Még a gazdasszonyom csak hagyján, ö egész jó volt, de az öreg! Emlegették is nagy röhögve, hogy kirúgták az énekkarból, amikor véletlenül elé került a  mikrofon az egyik iskolai ünnepélyen. Hiába is röhögött a gazdám, én macska vagyok és éreztem, hogy ezen  még a mai napig nincs túl. Most viszont Padödöre kurjongattak, meg Eddára, meg Neotonra, meg egy csomót handabandáztak a nyelvükön. Hoztak be rágcsálnivalót is és olyan fergeteges bulit csaptak, hogy ha ezt én egyszer a Banya macskájának elmesélem, az menten karaokéztatja az öregasszonyt egy hétig. Én is olyan eszement boldog voltam, hogy csak úgy porzott utánam a parketta, ki is számolhatta volna gyorsan a gazdám (ha nem lett volna mással elfoglalva), hogy mennyi kalóriát égettem el! Ezért gyorsan én is hoztam magamnak egy csirkeszárnyat a buli kedvéért a szönyegre. De sajnos nem értékelték! Kibáltak velem, és azon izéltek, hogy miért pont a szönyegre! Hülyék, mondom, hát még arra sem jöttek rá, hogy a szönyegen nem csúszik el a kaja! Különben meg sétálhatok pár száz métert, mire megeszem. Szerencsére hamar megbocsátottak és egész este ment a dínom-dánom.  A kisgazdasszonykám egy idö után meg is sértödött rájuk, hogy most akkor ez kinek is az ajándéka.... Nehezen aludtak el.

Másnap sokáig nem kaptam reggelit, és amikor a kisgazdasszonyom lejött a konyhába, akkor tudtam, hogy valami baj lesz, de nem szóltam elöre. Láttam, hogy a torka piros. Igenis, én látok ilyeneket, akkor is, ha nem tátja ki elöttem a száját hatalmasra, mit az anyja elött. Egy darabig nem is merte bevallani, hogy fáj, mert félt, hogy a tegnapi fagyitól lehet, de én tudom, hogy a sok titanik ártott meg neki. Fájósra énekelte a torkát. Estére szép piros, meleg burok vette körül, az emberek azt mondják ilyenkor, hogy lázas. És állati idegesek. Pedig nem kellene, az ilyesfajta meleg burok még nem veszélyes. Van a haragos vörös, na attól már én is félek, de ez nem az volt. A gazdasszonyomon lévö rezgésekröl nem is beszélek, ö ilyenkor mindig beszámíthatatlan. Hiába megyek oda hozzá, hogy brrrrr meg nyau, aszondja, hogy eredj te kis cica, most nincs idöm rád, beteg az én egyetlen kis macskám. Aki ilyenkor nem én vagyok. :-( nem tudja, hogy nem zavarni akarom, csak megvigasztalni. Bár mostanában mintha kezdene rájönni, mert néha megsimogat, mielött felvinné a gyógyszert. Kár, hogy nem  mehetek fel vele a gyerekszobába, szerintem sok hasznomat vennék pedig!

Reggel kiderült, hogy a gyerekecske nem mehet iskolába. A burok eltünt, én pedig láttam szomorú sorsomat. Egyrészt szerencsére a kisgazdika jól volt, másrészt ez viszont azt jelenti rám nézve, hogy egész napos idomítás következik. Következett. Táncoktatás, szaltó, két lábon járás, talicskázás, bukfencvetés, öltöztetés, de a játékkutya cuccai már szerencsére nem jönnek rám. Amikor végképp kidöglöttem, akkor beleültetett a babakocsiba és tologatott. Eleinte oké volt, majdnem elaludtam, de aztán meg akart itatni cumisüvegböl és ki akarta cserélni a pelusomat. Megszöktem. Megtalált. Megszöktem. Vadászott rám. Adott egy cumit. Annak örültem, mert irtó jól lehetett vele egereset játszani. Hoztam is a számban, mitha egeret fogtam volna, és vittem a rejtekemre. Ekkor hatalmasat kacagtak az anyjával, hogy nini, cumizik a cica!!! Le is fényképeztek. Különben sokszor fényképeznek, a szülinapon is csellel hanyatt fektettek, aztán mellém tettek valami büdös piát, úgy fényképeztek, mintha egy romlott életü, alkesz macska lennék. Remélem, hogy a társkeresö rovatba nem tették bele! Meredek napom volt ma, de úgy hallottam, hogy holnap már mehet suliba, hála a magasságos macska megváltónak! Szegény anyját is leamortizálta, nem csak engem, muffinokat sütöttek, kéket. Az egyikbe bele is rágtam, mert ugyan nagyon szemtelen pofája volt, viszont isteni illata. Peeersze, hogy megszidtak, mert ezeket az izéket a suliba viszi holnap, minden gyereknek egy kék muffin szörnyet. Milyen hülye szokás!!! És nem, nem vagyok színvak, kékek biztosan! Mikor a gazda hazaért, mondta is, hogy mindenki milyen nyúzott, még a macska is! Különben ma haragszom rá, mert reggel elment úgy, hogy nem adott enni, hiába is nyervákoltam neki szépen könyörögve, ott hagyott kakisan és éhesen. A két csaj meg reggel 10-ig aludt. El lehet képzelni min mentem keresztül! Szerencsére a nöi szolidaritás azért jól müködik ebben a családban, mert jól megszidták a gazdát, hogy az ilyen nem is gazda! Mert nem elég a ciculimiculizás, a gazdaság az mással is jár. Ha így vesszük, akkor nekem csak a családi anya az igazi gazdim, ö viseli a legtöbb gondomat, meg néha a gyerekecske is. (Általában szombaton). A gazdasszonykámmal nagyon jóban vagyok, végül is ö szelidített meg, reggelente imádok az ölében dorombolni, mikor megjön a buszmegállóból. Amig megeszi a reggelijét, és megnézi a sorozatát a telefonján, addig én nagyot alszom és melegítem. Mikor meghallom a kezdö zenét, már alszom is! Délelött jól rápihenek a délutáni nyuvasztásra, úgy egész jól bírom. Szinte várom!

Szóval nagyon remélem, hogy a kedves és imádott családom élete visszatér a régi kerékvágásba, és ez az egész csak egy kis megingás volt. 

Köszönöm a szót és nyau. :-)