A tavasz pontosan március nyolcadikán, a nemzetközi nönap alkalmából érkezett. Csak úgy jött, minden cicó nélkül. Ezt onnan tudom, hogy aznap kirándulni mentem a szokásos pávaköri szervezésben. Vonatra felpattantam, majd röpke egy óra múlva feltünt, hogy jé, alattam az óceán. Az is csak úgy felbukkan néha a vonatablakban, hiába na, az élet tele van meglepetésekkel. Egy Yugawara nevü helyen volt a találkozó, ami az onszenjeiröl (is) hires, ott egy buszra felmásztunk, tülekedtünk és nyomakodtunk, mert amennyi nyugdíjas ráérö ember a környéken élt és mozgott, az mind arra a szerencsétlen buszra akarta feltornázni magát. A busz aztán egy kis kanyargós úton bevitt minket a hegyek közé, ahol hihetetlen látvány tárult a szemem elé. Az egész hegyoldal merö egy virágzó szilvafa volt, 84 féle színben. Alattuk pedig nárciszmezö. A völgyben patakocska, vízesés, faházak kajával, padok, és a megfáradt turisták lábait kezelésbe vévö láb onszen. Ott lehet patát lógatni és tyúkszemet áztatni a finom, meleg és gyógyító vízben.Ráadásul a napocska is sütött ezerrel és meleg volt. Akkor értettem meg, hogy mi is ez a japán virágzó fák mizéria.  A cseresznyefavirágzásról hallottam már régebben is, tudtam, hogy mi az a szakura (virágzás), söt azt is tudtam, hogy semmi köze a szaké kúrához. Ebben picit azért tévedtem...:-) De valahogy milyen az ember, jajajaja, virágzik a fa, nagy ügy, jóvanmá, mit kell ezen ennyit ügyezni, nekünk is virágzik a Balatonon, szép szép, de ki ér erre rá, stb.... ráadásul még megenni sem lehet a cseresznyét pl, mert csak disz. A szilvát azt meg lehet enni, csak nem érdemes, nem valami finom, viszont csinálnak belöle egy umeshu nevü finom likört, amit tényleg szívböl ajánlok minden kedves nöismerösömnek. Szóval itt és így, élöben értem, felfogom és élvezem a virágzást. Értem a jelentöségét, élvezem a szépségét, ugyanis lenyügözö, csodálatos és még írhatnék millió jelzöt, de nem tudok, nem akarok, látni kell. Az ember lelke megtelik szépséggel, olyan töltetet kap, ami elég egy évre. Van aki a sportból töltekezik, van aki a kultúrából, van aki a vodkásüvegböl, én viszont javarészt a természetböl, amikor szabadjára engedhetem a lekem, nem zavar senki. Ezért is szeretek annyira egyedül lenni, nagy igényem van rá, persze csak úgy, hogy tudom, ez véges állapot, mindjárt kezdödik a családi  idill. :-) Szóval álltam ott földbe gyökerezett lábbal, és olyan gyönyörü volt, hogy csak akkor eszméltem fel, amikor már kb. ezredszer kérdezte meg egy édes öreg japán bácsika, hogy lefényképezhet-e. Persze úgy, hogy vele együtt! :-) Másik három bácsika kattogtatott szorgalmasan, majd felváltva ök is odajöttek, aztán jöttek nöcik is, szóval kb. 35 japán családi albumban szerepelek a 2013-as szilvafavirágzás alkalmából. :-)))) Hozzáteszem, hogy nem csak velem fényképezkedtek, ök imádnak külföldiekkel fényképezkedni! Aztán megpillantottam egy számomra még ismeretlen, de nagyon kedves és szimpatikus lányt, akiröl kiderült persze, hogy magyar és badacsonyi! Az egyik német növel jár japán kurzusra, és ö hívta el magával, hogy lesz még két magyar, ismerjen meg minket. Hát így esett, hogy megismerkedtem Enikövel, aminek szerfelett örvendeztem. Azóta voltunk együtt cseresznyefákat is nézni, mert oda jár japánra, ahová én angolra, onnan meg közel van egy csodálatos kert és sétány, ahol fagyiztunk és majdnem szerepeltünk a tv-ben is, de az interjú a tévésekkel való közös nyelv megtalálásának hiányában nem jött létre. De nem azért, mert nem tudtak magyarul! :-)

Alig egy hétre a szilvafák után kinyíltak a cseresznyefák. Gyakorlatilag az egész város virágba borult. Illatos, gyönyörü mesevilág vett körül minket. Tokióról az emberek azt képzelik, hogy egy óriási betonrengeteg, rideg, zajos. Hát persze, hogy nem így van. Minden sarkon van legalább egy fa, de inkább több, apró és nagyobb ligetek, kertek, rengeteg a zöld rész. Ahogy végigmentem a szokásos köreimen, a szirmok hullottak rám, mintha egy mesebeli királylány lennék, (esetleg menyasszony) és láthatatlan kezek szórnák rám az üdvöt. Amikor kicsit fújt a szél, akkor olyan volt, mint a sürü hóesés, bokáig jártunk a szirmokban. Ebben a csodában éltünk 3 hétig. Az idöjárás márciusban inkább áprilisi volt, voltak hideg reggelek, füteni is kellett még, de voltak 20 fokok is napközben. Meg voltak özönvízszerü esök. Épp tegnapelött volt olyan eszméletlen esö, hogy most tényleg elindulok derékig érö gumicsizmát beszerezni. Ez aztán elmosta az utolsó virágokat is... Mindenesetre ez alatt a 3 hét alatt minden alkalmat megragadtunk, hogy nézhessük, szimatolhassuk, érezhessük. Egyik hétvégén pl. Odawara-ba mentünk, ahol van egy nagyon szép vár. Ez azért volt olyan érdekes, mert Manciék pont a várakról tanultak a suliban, hát itt elmutogattuk neki, hogy a magyar és európai várakhoz hasonlóan itt is megtalálhatja a külsö várat, a belsöt, a fellegvárat, várárkot, stb... Itt is volt egy halom cseresznyefa.:-) Meg majmok ketrecben, azok persze sokkal érdekesebbek voltak Mancikánknak, de azt azonnal beláta ö is, hogy illat tekintetében azért a fák a nyerök. Be lehetett öltözni szamuráj jelmezbe, de nem tettük,mert igen nehezek voltak, csak lefényképeztük öket. Olyan aranyosak, amikor látják a japánok, hogy apuka fényképezi a csajait, akkor odaszaladnak és felajánlják, hogy csinálnak családi fotót rólunk. Most már rájöttem, hogy nekik  nagyon jólesik, ha utána megkérjük öket, hogy álljanak oda ök is az egyik képre. Volt ott egy öreg bácsika, több füle volt, mint foga, odarohant hozzánk, majd egyesével mindegyikönk elött meghajolt és közölte, hogy  nice, futás... nice, futás ... nice! :-))))))))))))))))

Aztán a másik hétvégén meg elmentünk a császári palota kerjeibe nézelödni. Ott a japánok Hanamit tartottak, ami azt jelenti, hogy ülnek a virágzó fák alatt és piknikeznek. Azért van némi köze a szakurának a szaké kúrához, mert azért azt fogyasztanak rendesen a fák alatt, iszony jó kedvük lesz töle. :-) Látni kell egyébként, hogy mennyire tudnak örülni a japánok a virágoknak! Szívöl és öszintén. Természetesen ennek vallási jelentösége is van, az újjászületés, a természet ébredése, a körforgás, stb.. Annyira megható látni, hogy soha, senki nem tép le semmit a fákról, nem szemetelnek, tisztelik és szeretik a természetet, hihetetlen összhangban élnek vele, épp ezért kárt nem tesznek benne, finoman cirógatják a fákat, bokrokat, fényképezik, lerajzolják és imádják. Nem harsányan, melldöngetöen, hanem belülröl és öszintén. A félhülye turisták meg kolbászolnak köztük, tátják a szájukat, csorgatják a nyálukat, kattogtatnak és a normálisabbja próbálja megérteni. Mindegyikre jellemzö a bamba vigyor. Némely turista a friss japán tudását villogtatva jóétvágyat kíván, amitöl a japánok eleinte hülyét kaptak, ugyanis az "ita takimas" (jóétvágyat) azt jelenti kb., hogy akkor együnk egy jót (Lass es uns schmecken!). Szóval akkor kell ezt mondani, ha az ember együtt eszik velük. Szegények meg azt hitték, hogy a turisták oda akarnak telepedni hozzájuk és jól megenni a kajájukat.:-))))

Az említett kertek is megérnek egy misét! Virágzó cseresznyefák nélkül is! 

Közben volt ugye március 15! Nagykövetségen rendeztek bulit, szereztem meghívót és bejelentkeztem. Megint a telefonom segitségével sikerült odatalálni hálistennek, mindig, amikor már azt hiszem, hogy ááááá, ezt elrontottuk és ennyire nem lehet messze, akkor érünk oda. Legnagyobb meglepetésemre rengetegen voltunk, sok diák, sok vegyes házasság, sok gyerek. Kb. 100 ember. Mancika eleinte húzta a szája szélét, hogy minek megyünk oda, stb,.., aztán a végén persze úgy kellett hazavontatni. Mellesleg rondán bezabált. Én csak a mákosgubának estem neki, mert mák itt nincs, csak nekem volt akkor. Meg az egyik kis pohárban lévö csokikrém viccelt meg, szépen kiskanállal nekiálltam, aztán rájöttem, hogy hoppá, ez májkrém. Gyorsan szereztem hozzá kenyeret. Különben a világon senkit sem ismertünk és érdekes volt ez így nagyon, föleg, mert magáról az ünnepröl kb. annyi hangzott el, hogy azért gyültünk össze, mert ma ünnepeljük márc. 15-ét! Aztán az egyik anyukával szóbaelegyedtem, majd jól elbeszélgettünk, de a késöi órára való tekintettel Mancikával távoztunk. Elégedetten. :-) 

Másnap délután a hozzánk elég közel lévö Roppongi nevü városrészbe mentünk el sétálni, mert van ott egy szép park, ahol télen korcsolyázott a gyermek, meg egy kisállatkereskedés, amelyben a kismajmot (kb. potom 6 ezer euróért) meg kellett mutatni apa szannak. Apa szan egész márciusban pont egy hetet volt itthon. Ügyes! :-))) Viszont most kárpótol. :-)

Szóval megtekitettük a parkot, majmot, elindultunk hazafelé. Roppongi fö utcája A szórakozónegyed. Bár bár hátán, kaszinók, üzletek, forgalom és millió ember. Ezen törtettünk épp keresztül, amikor jön szembe egy európai csaj, kézen húzva egy kislányt, és fülig ér a szája. Nevet ránk ezerrel, mi meg csak lesünk hülyén, én meg bazsajgok vissza ezerrel. Fejemben eszement nyikorgás, ismerem, nem ismerem, kiezjajj, de nem, nem ismerem...  A csaj meg megszólal persze magyarul, hogy timagyarokvagytokugye? Láttalak benneteket tegnap este a nagykövetségen! Megismert és megszólított, erre az összefutásra az esély kb. nulla elméletileg, gyakorlatilag meg a sors valahogy összeterelt minket. Itt laknak hozzánk nagyon közel, 2 iker kislánnyal, kicsit fiatalabbak, mit Mancika. És ugyanahhoz a dokihoz járanak másfél éve, aki anno kezelte a szememet. Én meg nagy hülyén ugye mit is gondoltam akkor, amikor mondta kedvesen a doki, hogy szereti a magyarokat??? Jaja, vajon hány magyar páciense lehetett neki?? Hát kérem, legalább 4 volt elöttem. Hmmm, bocs dokika. :-))))

Lényeg, hogy azóta nagyon összebarátkoztunk I-vel és egyik délután, mikor az esö elmosta a tervezett viráglesést, babazsúr volt náluk, becsatlakozott V, az az anyuka, akivel olyan jól elbeszélgettünk a nagykövetségen. A gyerekek is jól elvoltak, nagy volt az egyetértés, Mancika amolyan óvónöi szerepet töltött be köztük, lévén a legidösebb, de élvezte! Egyszer meg el akartunk menni tornázni is együtt, de a klubb épp nem nyitott ki aznap, így hát a délelöttünk sürü információáramoltatással telt el. :-) (rongyosra dumáltuk a szánkat)

Aztán jött az én méltatásom, a Nagy Nyúl Ünnep, magyarul Húsvét. Szerintem még ilyen rendesen, tisztességesen és a tradíciókat betartva soha nem tartottuk meg. Ehhez el kell menni a világ másik végére, hogy ezek a dolgok újra megkapják az öket megilletö fontosságot. Festettünk tojást, szereztem sonkát, torma nem volt, helyette wasabit ajánlottam, de nem nyert. Sütöttem finom, fehér kenyeret. Szereztem bárányt, rozmaringos báránysült illata töltötte be a levegöt, még a macska is azt kapott, de utálta. Fontam 6 ágú kalácsot, igaz, hogy a you tube-ról lestem közben a technikát, de isteni lett. Még a locsolás sem maradt ki! Egyedül nyúl nem volt, mármint élö, de ezt a szerepet betöltötte a macska. Sajnos nyuszifüleket nem sikerült szerezni az ö méretében, mert csak kutyákra és nagyfejü macskákra való volt, viszont a mikulás sapka is tökéletesen megfelelt a célra egy piros pólóval. Hát kicsit különleges húsvéti nyúl, amolyan hibrid féle, de a szerepet tökéletesen eljátszotta. (Szerencsétlen.)

Nagypénteken ellátogattunk Odaibára, ami egy sziget a tokiói öbölben. Végül is Tokió egyik városrésze. Mostantól a kedvencem. Van ott kérem szabadságszobor, gyönyörü sétány, rengeteg üzlet, múzeumok (amolyan technikai), homokos partszakasz (fürödni nem lehet a hajók miatt), high tech épületek, óriáskerék, stb, stb... Megnéztük az egyik múzeumot, amolyan innovációs technikai, nagyon szuper. Láttuk a híres Asimo nevü kis robotot, édes. Mancika eleinte nem értette, hogy minek csapnak ennyi hühót egy robotnak öltözött kisgyerek körül, míg meg nem gyöztük róla, hogy ez nem gyerek, ez tényleg egy robot. Focizott, futott, táncolt. Utána Mancika órákig mutogatta, hogyan megy az  Asimo, egyenes derékkal és rogyasztott térdekkel. Olyan, mintha légpárnákon lépegetne. Aztán volt megint tengeralattjáró, meg egy ürállomás is, ahová be lehetett menni, meg még kb. ezer érdekes és szép dolog. Nem lövöm le a poénokat, tessék elmenni! Felültünk az óriáskerékre is, meg megnéztük a Toyota hatalmas kiállítását a legújabb modellekkel. Lehetett vezetni, Mancika is versenyzett, nagyon élvezte. Úgy jöttünk haza, olyan fáradtan, mint akiken végigment az úthenger, és még csak a töredékét láttuk az egésznek. Na sebaj, ide azt hiszem nagyon sokszor fogunk kilátogatni. Egyénbként a kisvonat, ami kivisz, vezetö nélküli, nagyon érdekes. Magas toronyházak között tekereg, átvisz a hires Rainbow Bridge-en. Állat lehet, hogy valaki kinéz mondjuk kb. a hatodik emeleten és az ablaka elött elteker egy vonat.... :-)))

Szóval, így telik az idönk, máskülönben meg minden megy a megszokott kerékvágásban. Manciéknak a suliban nem volt húsvéti szünet, majd a hónap végén lesz kicsit több, mint két hét tavaszi. Alig várja, bár kopp-kopp, az iskolában minden oké mostanság. Ez a legfontosabb. A reggelek egyre szebbek, ma pl. öröm volt végigmenni az utcákon. A kutyásaink is megvannak, élvezik a meleget, blökik még mindig zokniban ugyan, de kibírták a telet. Minden park, minden bokor és ágyás színpompás virágba öltözött, tonnaszám fogy a fagyi. 

Nekem végetért az angol, de, a csoport szellemének sikere következtében a nyelviskola folytatja a kiképzésünket, szóval a nyúl megint kitett magáért, folytathatom a kurzust, júni végéig. Arra gondoltam ugyanis, ha most nekiállok a japánnak, akkor a nyáron azt a keveset úgyis totál elfelejtem, inkább szeptembertöl esek neki, az angolt pedig egy szép, kerek tanévi évvel zárom. Nyelvtanulók figyelmébe ajánlom, érdemes angol nyelvü filmet nézni német felirattal, a második film után nem tudod megmondani sem azt, hogy milyen nyelven beszéltek, sem azt, hogy milyen volt a felirat, de még azt sem, hogy kik szerepeltek benne. Viszont élménynek élmény. :))

Egyébként meg lehet, hogy folytatnom kellene a magyar nyelv tanítását, mert pl. az állatainkon kifejezett fejlödést veszek észre ebben az irányban. Ugyanis van egy rigónk a kertben, (balatoni emlékek élednek bennem újjá), begörbített csörrel elöadható hangokat ad ki, és már magyarul is tud. Azt mondja, hogy tecicatecicatecica. Erre a macsesz, aki tökéletesen érti ezt, felugrik az ablakba (hiszen hívták) és csipog. Esküszöm! Másrészt pedig ha a macska száját az ember nyávogás közben a megfelelö pillanatban befogja, (egy minyaú alatt kétszer), akkor  kivehetöen azt mondja, hogy mama. Kicsit olyan moamoa hangzású, de egyre tökéletesebb... 

Most pedig nézek hétvégi mászkahelyet, mert Apuka túrázni szeretne. Most mondta. :-)