Mámeg megin itt vagyok! :-)
Mármint Tokióban, a dolgozószobában, kellemes 24 fokban, amit a légkondi eröteljes fúvásának köszönhetek. Kösz, Kondika!
Hol kezdjem? Részletezzem a nyarat? Azt gondoltam elég hosszú lesz, hogy egy csomó mindent csinálhassak, meglátogathassak mindenkit, ki számít, ehhez képest az történt, hogy huss, szinte semmit sem valósítottunk meg a tervekböl, viszont lehet, hogy így volt pont jó. Az idöjárásnak külön hála és tüztánc, esötánc, naptánc, amit csak akar, mert olyan, de olyan szép meleg nyarunk volt, amilyenre már rég nem volt példa. Össz. 2 nap esett picit, aminek szívböl lehetett örülni a 40 fok után. Minden szép volt, a kert, a nap, a víz, az emberek, a kaják. Az elsö héten még szokni kellett a sok jót és a megszokott-mégisúj dolgokat, a második héten eljártam Badacsonyba egy 4 napos gyorstalpaló japán kurzusra. Annyira jó volt! Hogy kerültem oda? A klasszikus poén arra, hogy kicsi a világ. Japánban élö kedves magyar lány, akit a magyar esten ismertem meg, egyébként japán nyelvtanár, badacsonyi nyaralóval rendelkezik, a többi meg tiszta sor. :-) Állati kedvet kaptam a folytatáshoz! Alig várom, hogy visszajöjjön, még MO-on van. Igaz, az angol osztályom is írt, hogy nélkülem már nem ugyanaz a csapat, mikor térek vissza?! Annyira cukik, de két lovon egy seggel????
A harmadik héten még gyors családlátogatások sora, mert a Zemberemnek hipp-hopp letelt a szabija. Görbült ám lefelé a szánk széle, mert utána 5 hét elvonás következett! Mellékesen azért nekünk a Mancival jobb volt. Ettünk rengeteg Sportszeletet, még több tökmagot, förtelmes mennyiségü szennylapot olvastam ki és fejtettem meg az összes rejtvényt bennük, meg még extra is. Volt parizeres kifli, tv paprika, igazi magyar paradicsom, dinnye, barack. 4 hétig a sárga variációt ettük a fáról, meg osztottuk boldog, boldogtalannak, pedig anyáink vagy 40 üvegnyi lekvárt eltettek, mégis. Annyi volt! Aztán vettem az öszi fajtát, és úgy ettem, ahogy azt csak otthon lehet, börét lehúzva, levét az alkaromon végigcsorgatva, könyéken lecsöpögtetve.Na és anyukám föztje! istenem, de jó volt újra kicsit gyereknek lenni! Aztán meg megint láttam a csillagokat! A Göncölszekeret, a Kisgöncölt, a Tejutat, stb.. Tokióban a nagy fényességtöl nem lehet látni az égen a csillagokat. Illetve, bocsánat, az Izáék kertjéböl a múlt szombaton este láttunk az egyik bokor mögül nyakat kitekerve 3 darabot.
Egyik augusztusi este, amikor egész nap nem tudtunk kimozdulni a házból, mert olyan extrém forróság volt, lecsaltuk anyukámat is a strandra egy esti fürdözésre. Mintha olvasztott selyembe léptünk volna! fekete tintába! A víz 30 fokos volt, rengeteg ember gugolt benne, mintha nappal lett volna! Mancika eszeveszett rikoltozást, pancsolát és éneklés csapott, annyira boldog volt! Én meg csak úsztam, úsztam a fekete vízben, el az emberek elöl, elöttem a hold, felettem a csillagok, pár le is esett éles fénycsóvát húzva maga után, azt vártam, mikor kezd el sisteregni a víz, és éreztem, hogy szép a világ, jó megismerni, de ott, abban a pillanatban vagyok otthon. Folytak a könnyeim, ha kissé sósnak érezné valaki a Balaton vizét, hát attól van, nem kell megijedni. Nem voltam szomorú, csak olyan szép pillanat volt, olyan elemi ez a felismerés! Annyi helyen kellett otthon lennem, költöztünk egyik lakásból a másikba, várost, országot cseréltem, koleszt lakásra, családot lakótársakra, lakótársakat családra, de egyvalami azért mindig volt, ami állandó maradt, soha semmi rossz nem füzödött hozzá, csak jó. Ez volt nekem Szigliget. Ezért ragaszkodom hozzá annyira, ez az egyetlen, az örök... Egyszer odaköltözöm, és legalább két évig a lábamat ki sem teszem onnan. Kacskaringós fülü nyulakat tartok majd a kertben és megtermelem a világ legjobb bio zöldségeit. Úgy 20-30 év múlva. Majd csak figyeljétek!!!! Aki embertöl ezt elveszik, azaz kitépik a gyökereit, annak gyakorlatilag kitépik a szívét. Aztán rakhat össze magának másikat.
Hát ezek után nem csoda, ha a visszajövetelt úgy éltem meg, mint a foghúzást. Minden atomom maradni akart. És nem mutathattam, nem hisztizhettem, nem lehetett savanyú képet vágnom, mert azzal mindenkinek csak rosszat tettem volna. Így aztán nagy levegö, fel a gépre, hipp-hopp itt a Karácsony, aztán megint mehetünk haza. Érdekes módon most nem féltem a gépen, talán kivasalódtak az idegeim, igaz, nagyon sima utunk volt. 3 és fél filmet megnéztem, ettünk, ittunk, röhögtünk, WC-re jártunk, beszélgettünk, nyögtünk, szentségeltünk, bambultunk, fészkelödtünk és már itt is voltunk.Böröndöket a reptéren feladtam, estére haza is hozták öket, majd vonatra fel, metróra fel, lakáskulcs kapirgálás, és megérkeztünk "haza". Apa szan 1 órával késöbb tette ugyanezt, mivel ö is pont aznap jött vissza Tokióba, majdnem sikerült találkoznunk az egyik állomáson, de mi gyorsabbak voltunk és nem vártuk meg. Most is még nagyon meleg van, pára, göz, az a tavalyi eszement forróság. Hejj, de mennyire más volt most megérkezni, mint tavaly! Rutinból és izomból nyomtunk mindent, nem volt riadt futkozás, keresgélés, mint a vén rókák az erdöben, úgy csináltunk mindent. Ennek ellenére az elsö hét elég nyomasztólag hatott rám. Iszonyatos jetlaggel küzdöttünk, éjjel fél háromkor kakaóztunk, mert akkor voltunk éhesek, meg frissek. Nappal kókadozás, levertség, honvágy. Éjszaka vigadás. Egy egész hétig. Aztán elkezdödött az iskola, és ez a rendszeresség aztán visszadobott minket a rendes kerékvágásba. Mancikám eddig nagyon rendesen jár, kel fel hatkor, utazik, ma délután fözötanfolyamra megy. :-) Kiváncsi leszek mit kutyulnak, vitte a kis hello kitty-s köténykéjét....
Na meg persze emberek közé kell menni!!! Nagyon jó néha itthon lenni és háziasszonykodni, filmeket nézni, internetezni, stb..., de hosszútávon nem lehet elviselni. Kifejezetten társasági ember vagyok. Szerencsére itt vannak ugye az Izáék, a magyarok, voltunk is náluk hétvégén grillezni. Mert vettek egy új grillt, és persze azonnal ki kellett próbálni. A lányok is tök jól elvannak egymással, hála az istennek! Aztán voltunk úszni is, az Izával meg egy német nöcivel, aki felfedezte ezt az uszodát. Biciklivel tekertünk el (kb. 15 perc). Igazából ez egy sportcentrum, még szerencse, hogy a német nöci már volt ott, mert szerintem esélyem sem lett volna megtalálni a medencét, mivel a földszinten vagy az alagsorban kerestem volna. Az uszoda kérem a 4. emeleten van, csodálatos kilátással a Tokyo Tower-re. felette üvegkupola, amit el lehet húzni, így ki is, be is áramolhat a pára. Az uszodavíz Japánban nem mélyebb sehol 130 cm-nél, nehogy aztán valami baj történjen! Ja, és jó meleg is volt, kb 26-28 fokos. Az egyik sávon úszhatsz oda, a másikon meg vissza. Ki van ez találva kérem! Bizonyos idöközönként az embereket kiparancsolják a vízböl pihenni! Olyankor az úszómester végignézi a medansziét, nincs-e benne hulla.A medence 25 méteres, amit én, ha jó formában vagyok, egy levegövel át tudok úszni, Na nem simán, mert a végére szorul mindenem, de azért mégis. Most csak a feléig tettem meg, de amikor az úszómester döbbent és rendkívül aggódó arcát megláttam, nagyon szerettem volna átúszni az egészet. Másodszor úgy kb. a háromnegyedéig úsztam, szerencsétlen fel-alá futkozott a parton és nagyon be volt rezelve. Nem kínoztam tovább szegényt. Amikor aztán jól kiúsztuk magunkat, mehettünk a jacuzziba pezsegni. :-) Az uszoda szóval volt egy érdekes élményem. A metrón ülve 2 japán nöci suttogva beszélgetett, majd az egyik a másiknak azt suttogta felháborodva, hogy "uszoda!!!" Azt hittem rosszul hallok, de megismételte, ezúttal a szemeit is forgatta hozzá. USZODA!!!! Azóta kiderült, hogy az uszoda nemes egyszerüségggel hazugságot jelent.
Hazafelé tekerve kitaláltam, hogy kell a brinyómra egy telefontartó, mert különben nem találok el sehová. Tegnap este a bicikliörült férjem már meg is rendelte nekem. :-) Mire megjöttünk Tokióba, addigra az én drága Uram kicserélte a biciklim kormányát. Eddig egy nyegle és ronda ökörszarv szolgált kormány gyanánt, amin totál elzsibbadt a tenyerem és utáltam az egészet. Most a kormányom kényelmes és szép, öröm biciklizni! :-)
Szegény drága Uram, aki meglepte magát egy vadiúj biciklivel, (hát ha már Ferrárira sajnálta) meg az összes hozzátartozó cuccal, szombaton csatakozott egy profi biciklis bandához, akikkel elment tekerni. Az úton feküdt keresztben egy gumicsö, apuka átugratott rajta, a bicikli kerekéröl a gumi lejött, apuka pedig akkorát zupált, hogy a földrengésjelzö központ érzékelte is. (egy ekkora test, naná!) Szerencsére nem tört el semmije, csak a sisakja darabokra (de legalább megvédte a fejét), meg hát több sebböl vérzett, és persze azért alaposan megütötte magát. Így kell neki venni új sisakot, új biciklispólót, mert annak az ujja fecnikre szakadt, a cipöjére új csatot, hát egy vagyonba került a szombati kiruccanása. Nem beszélve a rengeteg kötözöanyagról! Esténként pontosan egy óra, mire rendbe teszem, minden sajgó porcikáját leápolom, a sebeit bekötözöm. Azért nem egy gyenge legény, mert esés után még 30 km-t tekert hazafelé. Most már jobban van, söt, az volt a büntetése, hogy vasárnap velünk kellett jönnie strandolni! Kitaláltuk ugyanis, hogy itt ez a meleg idö, ejj ne üljünk otthon, menjünk feredni a sós vízbe! Izáékkal összeszövetkeztünk, hogy akkor menjünk.Na de hová? Tokió környékén ronda strandok vannak, kicsit odébb szintén. A víz az szép és tiszta, de a strandok... hááát, nem az a képeslap minöségü. Végül is kompromisszumok árán ugyan, de eljutottunk egy 60 km hosszú homokdünés partszakaszhoz. Ehhez alig 2 órát kellett vonatoznunk. (Kazusa-Ichinomiya a megálló neve.) Amikor odaértünk, már dél volt, rekkenö höség, és pont úgy éreztük magunkat, mint Lót a pusztában. Térkép szerint egy egyenes útszakasz vezet az álllomástól a vízig, uccu neki, induljunk. Se egy fa, se egy árnyék, se egy busz, se semmi....csak rizsföldek, amiket pont arattak. 7 db ungarische szamuráj araszolt a végeláthatatlan úton, a tüzö déli napon, majd beledöglöttek, de csak húzták a belüket, ha már eddig eldöcögtünk, akkor nem adjuk fel! A gyerekek orcái a vérnél pirosabban lángoltak, a szülök minden kreativitásukat elövéve fejfedöket gyártottak. Ha az ez évi krónikából ki is felejtenék kis csapatunkat, a jövö évi divatkatalógusban azért jó eséllyel benne leszünk. Több liternyi naptej került kikenésre, és víz megivásra. Kb egy jó kilométert kellett vánszorognunk, amikor is vééégre megpillantottuk a végeláthatatlan kék óceánt. A homok finom volt és fekete, és olyan forró, hogy szandin keresztül is égetett. Gyönyörü kagylóhéjak hevertek szanaszét, de itt már semmi nem érdekelt minket, csak elszánt üvöltéssel mentünk a viznek, mint az ökör. A víz meglepöen friss volt, mondhatni hüvöske, de olyan jól esett!!! Kevés ember, pár szörfös, meg egy bót, ahonnan aztán nagy mennyiségü ital és étel került a pokrócunkra, mivel a szendvicsekben, amiket reggel pakoltam, szó szerint megfött a retek. Lényeg, hogy jót fürödtünk, strandoltunk, úsztunk, a gyerekek homokoztak, meg döglött medúzából tortát készítettek, rákalkatrészekkel dekoráltak. Haza megint két óra. Ezúttal okosabbak voltunk és megkértük a boltos embert, hogy szerezzen nekünk taxit. Szerzett. :-)
Tegnap aztán jó színnel kezdtük a hetet, egész belejöttem újra a japán létbe. Jövö héten indul a pávakör, most hétvégén nálunk lesz grillezés, szóval jó lesz ez, csak az elsö hét volt beeee.
Ja, és a ciculi is megvan!!! Kibírta a nyarat, szép karcsú macska lett, megismert minket. Annyira örül, hogy itthon vagyunk! Igaz, ha meghallja a csengöt, spurizik az ágy alá. Fél, hogy megint elviszik, szegény kis jószágot! Nagyon hullik a szöre, így éjszakára kiraktuk a lépcsö alá. Elsö este hisztizett, de most már megy magától. A másik "macska" is hisztizett pár napig, mert nem tudott egyedül aludni. Nyáron ugyanis velem aludt, ahogy az apja elhúzott. Hiba volt, de nem lehetett elüldözni. Itt meg persze külön szoba, hát ahogy normálisan. Zokon vette. 3 napig rettenet volt, aztán versenyeztettem öket a macskával, hogy melyikük szokja meg elöbb a helyét, az az ügyesebb meg a szebb. Naná, hogy egyik sem hagyta legyözni magát, így nekem megnyugodtak az éjszakáim.
és álmodozhatom a továbbiakról... :-)
