Beköszöntött a december. Amolyan ösztél féle évszak van, reggel kb. 5 fok, napközben meg 10-15. Tegnap pl. 17. :-)) A fák többsége még zöld, de gyönyörü piros és sárga színekben is pompáznak. Otthon is gyönyörü a színes, öszi erdö, de itt valahogy sokkal tovább tart a színes lomb, másrészt meg talán a nap állásának köszönhetöen baromi élesek, élénkek a színek. Naná, hogy van külön lombszín figyelö netes program, hol milyen színüek a levelek, nehogy csak úgy spontán induljon neki az ember a kirándulásnak! Ember morfondírozott róla, hogy Mo-on is kellene csinálni ilyet, biztos lenne vagy 2 látogatója az oldalnak. Mondtam neki, ne legyen kishitü, szerintem ha lecukrozzuk a femilit, lesz az vagy 10 is! :-))) Mindenesetre még mindig van egy csomó virágzó bokor, virágok itt-ott, söt az egyik nap még ibolyát is láttam. Meg is szimatoltam gyorsan, illatos volt! Meg ami a fö röhej, most indul az eperszezon! Édes, zamatos és isteni epret lehet venni! Nem ám azok az ehetetlen holland, hatalmasra felfújt izetlen szarok! Ezek picik, szinte olyanok, mint a szamóca. De ízre is ám! Nyami! Aztán néha esik az esö. Eddig nagyon bírtam az esöt, mert amikor esett, akkor úgy istenigazából, most meg sajnos van olyan szemerkélös, bör alá bújos nyálkás szarság is. Amikor úgy jól esett, elhatároztam, hogy legalább derékig érö gumicsizmát veszek. Még nem találtam, de nem szabad feladni, itt minden van, csak meg kell találni. Aztán rájöttem, hogy miért hord minden japán átlászó, müanyag esernyöt. Kénytelen voltam egyszer én is venni, akkor döbbentem rá, hogy ez valami fantörpikus, hiszen az ember átlát rajta! Látod a szembejövöt, nem mész neki, látod az autókat, nem rohansz eléjük, nagyon frankó. Mindjárt vettem mégegyet is!
December lévén bejött sajnos ide is a karácsonyt bevezetö idöszak. A karónkiabálókból csak úgy ömlik a Last Christmas meg társai. Az üzletekben Mikucik osztják az észt meg a cukorkát, a kirakatok kidiszítve, ahogy kell. Mancikával meg halálra röhögtük magunkat, de tényleg a könnyeink potyogtak, amikor megláttuk az egyik kirakati Mikut, hát az a szerencsétlen ollan kis sovánka, olyan rosszul néz ki, mint egy kivert kutya, meg is szántuk a nyomorultat, meg röhögtünk is. Cérna vékony, hát ezek a japánok, istenem, hát még a Mikulás is alultáplált! Mancika szerint inkább enné meg, ami a zsákjában van! Erröl ugye bevillant, hogy karácsonyi ajándék... hát az idén nem lesz eccerü, de majd mindenki kap valami kis japán érdekességet. Az egyik nöci élénken ajánlgatta, hgy vegyek kimonót vagy kimonó light-ot, de amint elképzeltem benne apámat meg az apósomat, majdnem kiestem a fejemen. Karácsonyfa alatt a tisztességben megöszült két szamuráj, rekedt torokhangon társalognak, anyáink meg egérléptekkel viszik körbe a zöööd teát. Majd apám kiesne a szerepéböl és megjegyezné, hogy anyukám a citrom meg a cukor hol maradt, meg ennek az izének az ujja mindenbe belelóg, nem lehetne levágni? Mondjuk arra is kiváncsi lennék, hogy milyen selyembugyogót szerválnának a kimono alá... :-))))))) najóvan, látom itt az ideje, hogy hazatérjünk szeretteink karjaiba, mert már igencsak hiányoznak! Hihetetlen, hogy laza egy hét és reppenhetünk! (igaz 12 órát) örült szervezésben vagyunk egyébként, hogy mikor kivel és hol, valamint fogorvos, fodrász, egyéb beszerzések.
A Zuram is hazatért végre, megint nem láttam 10 napig. Kezdem megszokni. A múltkor skyp-on mutatta meg a szállodai lakosztályát, arra gondoltam, hogy így akár Bécsben is maradhattunk volna. Milyen szerencse, hogy nem csak és kizárólag azért jöttünk el, hogy vele lehessünk. :-) Ö különben úgy érzem jól van, azt hiszem megtalálta a számítását és elégedett a munkájával, a feladataival, az egész életünkkel. Milyen szerencse, mi lenne különben?
A gyermek állapota ingadozó, de ö is jól van általában, bár most éppen beteg. Sajnos ma bekapta az iskolában keringö norovírust, hányt és kivan. Meg taknyos is. Orra is-korra is. Pedig most már felöltözik melegen, mert rávilágítottam, hogy betegen nem repülhet, lesszíves összeszedni magát és felöltözni végre. A tavalyi 16 kabátjából 2 bunda jó rá, egy nagyon meleg paplankabát (de ezeket még nem lehet hordani 12 fokban) és egy derékig érö kis dzseki. Az összes többit rettentö módon kinötte. Nem kicsit, hanem olyan mértékben, hogy könyékig érnek a kabátok ujjai. Hová nö??? Egyébként roppant módon élvezi, hogy a japánok nagyon megnézik, tetszik nekik az angyali ábrázata és ö persze negédesen somolyog hozzá... mostanában esténként szómenése van, én meg hagyom, nem baj, ha már fél tíz van. Mintha új gyerekem nött volna, komolyan, kezd nagylányosodni, pedig még csak 9 éves lesz, de olyan érdekes gondolatai vannak! Közben meg még nagyon kicsi és védtelen és kiszolgáltatott. De már teljesen eltér az ízlése az enyémtöl, kabátvásárlás során döbbentem le nagyon, hogy a rózsaszín meg világos cuccoktól hányni tudna. Hová lett a királykisasszonyom? Terepszínü gatya kellett neki, meg kinézett valami eszement bakancsot is, de azt már megtagadtam. Ö pedig rokker csajszi akar lenni és kész. Nem cukorbaba! 16 évesen meg majd pólyát akar, mi? Egyébként az összes gatyájának kiszakította a térdét az egykereküzései folyamán, farmert meg nem vesz fel, közölte, mert a japánokon is csak elvétve lehet farmert látni. Döbbenet! Megfigyeltem, igaza van. Azóta, megjegyzem, sikerült rávennem a farmerra. Olyan jólöltözöttek basszus az emberek, hogy néha tök topisnak érzem magam mellettük. Mintha a divatlapokból lépnének ki. Még a játszótérre is magas sarkúban, gyöngysorral, csodálatosan manikürözött kézzel mennek. Soha nem látok lepukkant embert. Persze vannak olyan szerelések is, amitöl majd a retinám sül ki, de az is ápolt. Nem beszélve a blökiket melegító csodás szerkókról, néha csak eltátom a számat, hogy ez nem lehet igaz. Kutyának bunda! Hócsizma! Fülvédö! Napszemüveg! Következö életemben japán macák elkényeztetett kutyája leszek.
Gyermek továbbá ragaszkodott ahhoz, hogy állítsuk fel a karácsonyfánkat. Milyen jó, hogy elhoztuk magunkkal! Egy valamire való fenyöfa a sarkon kb. 300 euró. Kopaszon. Fel is állítottam egyik este, (kerek 85 másodperc alatt), tök szépen nézett ki a nappaliban. Sajnos a macska kétoldali extázisba esett töle, így kénytelen voltam kivinni a lépcsöfordulóba. Mármint a fát. Aztán sütöttünk mézeskalácsot. Az iskolában is készülödés van, egymást érik a tesztek, meg majd elkezdödnek az ünnepségsorozatok. Ma volt a híres fogadóóra, így elcaplattam a világ végére, hát messze van sajnos. Kerek 10 percet szántak minden szülöre és nagyon pontosan be is tartották. Az osztályfönökkel beszéltem csak, Bötyi bácsival, ahogy itthon nevezzük. Megmutatta, hogy minden gyereknek ki kellett töltenie egy online tesztsorozatot, amit minden német gyerek kitöltött Németországban is. Ennek alapján sikerült megállapítania, hogy a gyermek jól képzett, átlagon felül teljesített, és különben is tiszta anyja. :-) Elégedett vele, a lemaradását behozta. Néha veszekszik a csajokkal, de az még belefér, most a két legjobb kisfiú mellé ültette, nincs pletyó, a srácok nagyon szorgalmasak, így teljes a nyugi. 10 perc alatt szinte semmit semlehet normálisan megbeszélni, de ahogy átleptem az idöt, az utánam következö apuka már ököllel verte az ajtót. (hiába, mindenhol vannak bunkó emberek) Hazafelé nagyon rosszul volt szegényem Mancim, tele is hányta a metrómegállót.Tök ciki, de most mi a fenét lehet tenni ilyen esetben? Mikor hazaértünk, a Zember nagyon aggódott, hogy éreztétek, meg minden oké?! Nem is értettem hirtelen, honnan tudja a hányikát, de kiderült aztán, hogy a föld rezegett újfent. Állítólag nagyon sokáig ingott meg bingott, jó erösen, a fiókok mind kisétáltak a helyükröl. Most már tudom, hogy ugyanott volt az epicentrum, ahol tavaly, és volt cunami riadó is. Ehhez képest mi mit sem sejtve ültünk a vonaton hazafelé, egyszer éreztem, hogy kicsit megugrik a szerelvény, de olyat szokott máskor is, és az egész frankó földrengésböl semmit, de semmit nem vettünk észre a világon. Most egyébként virrasztok, mert szegény gyerek tök lázas, de most nem vagyok annyira kétségbe esve, mint a múltkori betegségekor, mert már tudom a dokit, meg részletesen leírták a betegség lefolyását. Tudtam, hogy lázas is lesz, meg valszeg egész éjjel hányni fog. Na szép. A holnapi énnekkaros fellépését lemondtam, úgy sajnálom, anyira készült rá, egy karácsonyi bazár megnyitóján énekeltek volna...
Velem is minden rendben, szorgalmasan járok tovább angolra, nagyon érzem a hasznát. Múlt héten meg volt egy karácsonyi bazár az osztrák nagykövetségen, mindenki barkácsolt valamit, amit ott eladtak és az abból befolyó pénz megy a tavalyi cunami károsultaknak, akik nagy zöme még mindig átmeneti szálláson fog karácsonyozni. Igen, karácsonyoznak itt is, de csak 25-én. Elmennek egy jót enni és 26-án lesepert padlás az egész város, karácsonyfák kiszórva, semmi nem emlékeztet tovább arra, hogy tegnap mi volt. Utána örülten készülödnek az újjévre. Az az igazán nagy, családi ünnep. Én is barkácsoltam nespresso kapszulákból éxereket, nem kapkodtak értük túlságosan, de a végére azért vitték. Elsöként egyébként a kaják keltek el, meg az olyan díszek, amikre én rá sem néznék.Hiába, ízlések és pofonok ugye.:-)
Múlt vasárnap aztán volt némi ijedelem velem is... :-) Hogy ne unatkozzunk. Szóval apátlanul lévén nekem kellett megoldanom gyermekünk hétvégi szórakoztatástát. Nem egyszerü a feladat, mert szombaton ki sem akar menni a házból, olyan fáradt. Persze azért kimentünk, egész nap lófráltunk végül is. Vasárnap meg tanulnia kellett, aztán meg késö volt kimozdulni, de unatkozott. Na jó, anyuka kitalálta, hogy megtanítja kötni. Rossz ötlet volt. Nem ragozom, az egyik kötötü végül is a szememben landolt, csak úgy rotyogott. Mindez vasárnap este, hová menjek, a gyereket hová tegyem, meg különben is, most mi lesz?!! Szerencsére azért láttam vele, de iszonyúan fájt. Oldalról döfte bele, így azt sem igen láttam, hogy mi van, csak hogy piros. Késöbb jobban megnéztem tükrökkel, láttam, hogy nincs eldeformálódva, meg nem vérzik, de akkor is, féltem. Közben nem volt elég a bajom, a gyerek meg majdnem beleörült, hogy ezt ö okozta, megvakítja az anyját, kiszúrtamazédesdrágaanyúcikámszemétjajjistenemmostmilesz, stb... Az elsö sokk után még öt is vigasztalnom kellett, nehogy harakirit kövessen el, gyorsan el is zártam a rohadt tüket. Nem mondom, hogy nyugodt éjszakánk volt, a szemem irgalmatlanul fájt, nem is tudtam becsukva tartani, mert akkor még sokkal jobban fájt. Közben azon agyaltam, hogy mi lesz. A gyerek mellettem aludt, de félóránként felordított, hogy jajjanyalátszmég?! Reggelre úgy néztem ki, mint a terminátor, ezért betértem az elsö utamba esö klinikára. Gondoltam, ha mást nem is tudnak csinálni, hát legalább megmondják, hová menjek. Becsönget. Idöpontja van? Nem, de balesetet szenvedett a szemem. Jöjjön fel kérem, de közben ne hajoljon le! (:-)) Az ajtóban kis kék papucsok sorakoztak, a cipöböl helyböl kellett kiugrani. Kezet lefertötleníteni, aztán kijött egy asszisztensnö, és beterelt. Mindenki tökéletesen beszélt angolul, kaptam gyorsan a kérdöívet. (Mi volt az elsö értelmes mondat, ami elhagyta a száját? ----nem ám!) Megvizslatta a szemem, majd elvégzett rajtam egy látás tesztet, elöbb a jó, majd a szúrt szememmel. Totálisan agyon láttam mindent, ledöbbentek, hogy annyira jól látok. .-) Én meg örültem, hogy látok. Aztán bemehettem a dokibácsihoz, aki vagy szumó birkózónak keszült fiatalabb korában, vagy igen tápláló ételeket fogyaszt, mindenesetre ott terült szét a székén és élénken integetett nekem. Olyan megnyugtató volt, mint egy budha. Az arca közepén terpeszkedett egy hatalmas orr, olyan nagy szörtüszökkel, hogy egyesével meg tudtam számolni. Marha kedves volt, kérdezte honnan jövök, mondtam magyar, mondta, hogy igen szereti a magyarokat. Azon gondolkodtam, hogy hány magyar páciense lehetett eddig... mondta, hogy ismeri a Kodályt. Jaaa, akkor már értem! Megvizsgálta a szemem, és megnyugtatott, hogy nem történt nagy baj, szerencsére nem fúródott bele a kötötü a szemembe, elcsúszott a golyón, így nem okozott nagy sérülést. Kaptam szemcseppet, most már sokkal jobb a szemem, de még estére fáj, meg hát még mindig nyuszi sztájl-ban nyomulok. Kerek tíz perc alatt visszakaptam az életkedvem, ami kis idöre elhagyott öszintén szólva.
Hát így állunk, remélem nem kapjuk el Mancikától a vájruszt, szerintem szaké kúrát kellene bevezetnünk profilaxe gyanánt, nehogy emiatt ne tudjunk hazarepülni! Mindenki szurkoljon ezerrel lécci!
