Ma kezdödne Bécsben a suli. Ki kellene vennem szabit, mert csak egy óra az elsö nap... Asszem ez a honvágy kezdete. Igen, vágyakozom a szép, tiszta, világos, berendezett lakásunk után, a megszokott üzletek és kaják után, a barátnöim, kollegáim után. A szülökröl nem is beszélve. Meg a gyönyörü balatoni kertünk után, ahol most érik a szilva, az a zamatos, illatos. Fözhetnék lekvárt, mehetnénk a strandra, a kikötöbe, ahhhhh. Kiváncsi voltam, hogy hová lesz majd honvágyam. Hát, hogy ez se legyen egyszerü, természetesen mindenhová van. A kétlaki életünk után.
Pedig nem unatkozom. Kihívások tömkelege teszi változatossá a hétköznapokat. Itt volt ugye elsönek a wc. Az ember hall, olvas róla, néz képeket, de élöben azért némiképp más a dolog. A hideg veríték mászkált a hátamon, hogy mi lesz ebböl. Lenyel, leforráz (ill. felgözöl), lefagyaszt, esetleg katapultál. Minden gomb japánul van feliratozva (pár kivételével, amolyan véletlenszerü angol feliratozás), így még nem sikerült kikapcsolnom az ülökemelegítöt, ami azért kellemetlen, mert 35 fokban az ember lassan fütyülni kezd rajta, mint a teaforraló. ès van belöle 3 db a házban... mindegyik máshogy néz ki.
A másik ugye a bevásárlás, amihez hozzáteszem, hogy elörelépéseket tettem ügyében, már van zöccséges meg normál kajás, amik elfogadható árakon mozognak. Igaz, hogy egy órába került, mire megtaláltuk térkép alapján. Ez a következö, hogy elvétve akadnak csak utcanevek, és ez nekem, aki szinte egyáltalán nem tud tájékozódni, elkeserítö állapot. Már csak egy kifejezetten szökéknek kiokosított telefonra vágyom (talán jövö hétre sikerül beszerválni), ami majd jól elnavigál. Így nem kifejezettem vágyom kimozdulni ezerrel és felfedezni a metró útvesztöjét, mert nincs kedvem kaptás ló állapotban több 10 km-t galoppozni az örült melegben. Hozzáteszem, hogy tegnap esett az esö, így az elviselhetetlen kategóriából a bio szanuna kategóriába léptünk. :-)
Kihívás a metrón látható ábrák megfejtése is. :-)) Mivel a feliratokat hozzá esélyünk sincs értelmezni, az alábbi megfejtéseket sikerült sírva-röhögve kiokoskodnunk:
"Ha túl hosszú az ujjad, itt vágd le!"; " Ne feszítsd szét a metró ajtaját, ha lelóg a lábad!"; Ha nagy a fejed, hívd ezt a számot, avagy vízfejüek szabad szakszervezete"; " Ha vak vagy, emeld fel az ujjad!"; "Ha ilyen a telefonod, ilyen hülyén röhögj hozzá!" stb, stb..... nagyon kreativak, ami a képeket illeti.
Aztán itt van a szemét. Anyám!!!! Az, hogy szelektive gyüjtsük, az még ok. De, hogy melyik nap melyiket viszik el, kukába kell-e tenni vagy mellé, esetleg elcipelni gyüjtöbe (de hová???), kimosni és összegyürni ill. csak kimosni, címkét eltávolítani, átlátszó zacsiba tenni vagy feliratozni,,, uffff. hogyan feliratozzam???? Írjam rá így, hogy "üveg"???? szombaton sem vitték el, valami nem tetszett rajta biztos. A biztonság kedvéért vettünk még 3 kukát, hátha ez majd inspirál és rávilágít a lényegre. Az egyik ráadásul pink.
Folytassam? Tegnap sütöttem kenyeret, amolyan jó egészségtelen fehéret. Annyira egészségtelenül gyorsan zabáltuk meg, hogy azonnal sütöttem a Nr.2-t. Itt jött a következö feladat, a sütö. Akkora batár nagy, hogy öröm nézni, de bekapcsolni?? Gombok, pipszelés, óra, számok, a kenyér meg akkorára kelt, mint egy lufi. Kiderült, hogy minden nagyon eccerü, csak Fahrenheit-ben van megadva a hömérséklet. Ennyi idö alatt otthon rég megsütöttem volna. Az is kiderült, hogy a sütö azon része, amit én tepsitároló fióknak néztem, na az a grillezö. Szerencse, hogy nem akartam kihúzni belöle lazán valamit. :-)
Pozitív dolgok is vannak ám, pl. felfedeztem a sarkon egy nagyon frankó cipöboltot, ahol sikerült beszerválni Mancikának 2 pár sportcipöt (röpke 1 hetes itt tartózkodásunk alatt a gyermek 3 pár cipöre tett szert.). Ugye a tavalyiakat kifejlödte, a suliba pedig 2 pár kell neki (kintre-bentre). Vitte is ma nagy fityfirittyel, megszaglászta, hogy milyen finom új illata van töle a zacsinak---torrrnagatyaszaga---------.
Szombaton elment az egyik kislányhoz, aki a közelben lakik és szert tett egy nyuszira. Kioktatta a kislányt, hogyan kell bánni a Bunny-val. Szerintem azóta sem a nyúl, sem a kislány nem heverte ki a sokkot, ugyanis ma reggel a kislány elég félénken köszönt a buszmegállóban. Látta volna csak, hogy pl. az idén nyárra beszerzett leasing nyuszink, alias Borzavári Szusszancs, micsoda tréningnek lett kitéve, szerintem be sem engedték volna magukhoz a kiasasszonyt. :-)))) A nyuszi a cica árának töredékébe került, nagyon lobbiztam, hogy milennehanyulunklenne, mégis sokkal egyszerübb, de a kisasszony megtagadta ezt a fajta metamorfózist. Esetleg kutya, mondta. A kutyákok télleg nagyon cukik itt, némelyik olyan, mint egy plüss maci, de sajnos a házunkban csak macskatartásra szól az engedély. 1 db. cicc. Alá kellett irnunk, hogy a cicussal jól fogunk bánni, nem kínozzuk (hmmmm), adunk neki enni, stb, stb.... (!)
Egyébiránt azt a felfedezést tettem, hogy itt az állatok simogatás elött kell kezet mosni. Utána kell-e, az szabadprogram, de elötte feltétlenül. Voltunk ugyanis az állatkertben, ahol van állatsimogató, ott is kezet kellett mosni. (najó, ott azért megértem, ezer pici, piszkos mancs, oszt a kecske megmekken) Az állatkert gyönyörü, hatalmas, tiszta, sehol semmi büz, még az oroszlán is illatos, az állatok jól láthatóak, szóval zseniális. Csodálatos, zöld parkban van, benne tóval, amiben akkora vizivirágok vannak (talán lótusz lehet), hogy a levelébe simán belecsüccsenhettem volna. A virága meg mint egy labda. Volt egy épület, ahol éjszakai életet élö kis állatok voltak, na ott a cukisági faktor 10-és skálán a 11-et érte el, hatalmas, gülüszemü szépségek lestek ártatlan pofával, Mancikánk hatalmasakat kurjongatott a gyönyörüségtöl és nem akart hazajönni. Az állatsimogatóban pedig beszerzett egy kis testü tyúkot, azt cipelte jobbra-balra, majd balról jobbra. Tessék, a városi gyereknek Tokióig kellett zarándokolnia, hogy élö tyúk lehessen a keziben. (és nem rántva)
Elöbb-utóbb képek is lesznek, csak még a madzag nem került elö, de nagyon-nagyon remélem, hogy ezen a héten végre megérkeznek a cuccaink, mert ez is a kihívások netovábbja, hogy a házban kempingezünk, a gyermek állva írja a háziját, állva eszünk vagy a lépcsön ülve, a ruháimat látni sem bírom már, a matracunkon, ami az elsö nap kilyukadt, pedig már fáj a derekam. Igaz vettünk egy sebtapaszt, röpke 10 euróért, de meg kell hagyni, megérte az árát, a matrac a mai napig tart.
Elkullogok valami ebédet csiribálni (asszem tejberizs lesz), vettem ugyanis rizst, a nyuszis volt a legszimpibb, de megfözve sajnos pont olyan lesz , mint a rizsfözelék, szóval tejberizsnek pont jó. Aztán jönnek a légkondi szerelök, megnézik és remélem megszerelik a "miazamifusimunka", azaz ereszti a vizet...
