Bécs-Tokyo

Ma debütáltam metrózásból egyedül. Nagy cucc mi? Nekem az. Egész délelöttös depizésem után úgy döntöttem, itt az ideje kimozdulni, bio szauna állapotok ide vagy oda. Megjegyzem csendben, valahogy hihetetlen ez a rengeteg szabad idö, leánykám ugye nincs itthon, fú, jó is meg rossz is. Nem akarok abba az állapotba süllyedni, mint Bécsben a kezdetekben, hogy egész nap csak házimunkáztam, hogy ne kelljen kimozdulnom otthonról. Ennél azért már felnöttebb lettem. Szóval kaptam magam és elsétáltam bevásárolni, hogy célja is legyen a lófrálásnak. Azért a tokiói távolságok nem lebecsülendök, ami Bécsben egy metrómegálló, azaz kb. negyed óra, az itt pont a duplája. Kerek fél óra kellett, mire odaértem. Ez az az üzlet Roppongiban, amit a múltkor órák hosszat kerestünk. Sikerült szépen bevásárolni, vettem még mézet is, a végére nehéz lett a cucc. Ekkor döntöttem nagy határozottan, na, hazafelé metró. Az, hogy a megállót megtaláltam, akkora boldogsághormon áradatot indított el bennem, hogy fájdalom nélkül megszültem volna vagy valami hasonló...pedig igencsak kétségek gyötörtek, mikor egy óriási pók lábai között kellett átmasíroznom, de hazaértem sikeresen! Halleluja! Lehet kérem röhögni, de pont olyan érzésem van, mintha valami agyi amputáció után újra kellene tanulnom alapvetö dolgokat. Bevásárlás (nekem!!!!), újra tanulni metrózni---- az a pechem, hogy a rendszert akarom megérteni és nem egyenesen az egyenruhás egyénhez megyek kérdezösködni-- meg majd lassan beszélni sem ártana.  Mire hazaértem, szakadt rólam a víz, és olyan érzésem volt, mint aki csatát nyert. Kinyiffantam. Viszont most megint talpra magyart játszom, megyek, repülök és vágtázom a gyermekemért, akinek ma hosszú napja van, mert nagy nehezen rábeszéltem, hogy menjen úszni, ha már lehet neki. Olyan szép medencéjük van a suliban! Na, kiváncsi leszek hajlandó lesz-e járni keddenként. Tegnap nagy, könnyes szemekkel szállt le a buszról, kiderült, hogy véletlenül rossz buszra szállt, persze gyorsan kiderült, mert a saját buszán nem bukkant fel (szerencsére figyelik!), és a gyerekek (azok a dögök!) kinevették. Képesek voltak halkan kuncogni! Annyira sajnáltam szegénykét! Próbálok úgy beszélni vele, mintha az, hogy itt vagyunk, tök természetes lenne, de a szívem mélyén jajj, féltem, sajnálom, reszketek érte!  Olyan magányos még szegény, képes volt zacskókból, ruhákból és zoknikból, ja meg lufikból barinöt gyártnai magának, aztán egy fiút is, alias Jack-et (A Titanic ihlette). Sajnos tegnap szét kellett öket szedni, mert kellettek a zoknik. :-) A fejük megmaradt. Ráadásul ma reggel majdnem sokk érte, mert miután felvette a cipöjét, furán billegtette benne a lábujjait, hmmm, valami van benne. Ki is rázott belöle egy bogarat. Olyan cserebogár félét. Az, hogy palacsinta lett a baogárból, nem takarja a valóságot. Annál sokkal laposabb. :-)))))) Megyek is gyorsan ezért a kis "tipos gobár"-ért. (babakori beszólás)

Ja, a klimát nem tudta megszerelni tegnap a kis ember, aki kijött. Szót nem beszélt angolul. Holnap újra jön. Annyit megértett azért, hogy "big problem?" Összeszedte az összes rejtett baritonját, úgy zengte, hogy YESSS. (biztos a pornófilmekböl tanulta, hehe) Hülyén csücsörített is hozzá, ami azért volt nagy mutatvány, met olyan összekócolt fogakat még nem láttam. Földig hajolt, mikor távozott. Azér aranyos volt. :-)

Ma már péntek, elég gyorsan "elszaladt" a hét. :-) lassan kezdünk belejönni a napi rutinba. Mondjuk a reggel fél hatkor kelés is elég nagy kihívás, de skodák skodája, elég jól bírom. Lehet, hogy ez a felkelö bolhák országa is??? Kifejezetten szeretem a reggeleket. Süt a nap, elég nagy a nyugi, meleg van, de még elviselhetö. Lánykámmal és férjecskémmel trappolunk a metróig/buszig, nagy egyetértésben, semmi reggeli hisztéria, semmi balhé, már attól tartok, ez nem is igaz. Mielött a buszhoz érnénk, van egy Segafredo kávézó, ott ülnek minden reggel a megszokott kutyásaink. 2 db macikutya,1 rókakutya, 1nyomottorrú és egy ölbekutya---Mancika leltároz. Mindenki megvan, oké. Az idösebb nöknek állati jó világuk van, úgy tünik. Kávéznak, teáznak,kutyáznak, sétálgatnak, petykálnak, leplezetlenül bámulhatnak.(a fiatalok azonnal elkapják a tekintetüket, ha rájuk nézek)

Elég sok pozitívum történt (hálistennek) a napokban.

1. Megszerelték a klímát. Egy egész csapat szerelö jött (biztos, ami biztos alapon), két és fél órán keresztül dolgoztak, mit egy rakás betépett hangya. Olyan kis véznák voltak szegények! Általában elég alultápláltnak tünnek nekem a japánok (azért van kivétel, de ritka). A férfiak is olyan darázs derékkal rendelkeznek, hogy megirigyelhetném némelyiket. Amikor elmentek, szegény vézna kis emberek, a földig hajoltak, meg is sajnáltam öket.

2. Mancikának bejött az úszás. Feldobott lelkiállapotban jött haza, estig pörgött ezerrel. Elmesélte, hogyan pancsoltak, matracokon állva billegtek, csatáztak, röhögtek, viháncoltak. És ráadásul érkezett egy helyes japán fiatalember, aki az olimpián részt vett a vizilabda csapatban. Ettöl gyermekem dobott egy hátast, és állította, hogy ö ezt a helyes fiút igenis látta a tévében! :-))) Bejött neki a hipp-hopp tánc is, rázta (gondolom) ezerrel  a kis sejhaját. De ami a legjobban tetszett neki, az a karéneklés, kicsit olyan "müvészies" a pasi, aki tartja, kicsit idösebb is, rázta a fejét, amikor vezényelt, Kacatom és a többi gyerek nem állhatták meg röhögés nélkül. :-) Ami meg nekem a legjobban tetszett, hogy van hittanórájuk, de amolyan ökomenikus, nincsenek szétszedve. Elsö órára a  hittan tanárnéni behozott nekik egy angyalkát és javasolta, hogy tán adjanak neki nevet. Egy kis félig japán fiúcska (Tomoki), nagy pirulva jelentkezett és javasolta, hogy legyen az angyalka neve  Lara. Ezt a 16 gyerekböl 12 meg is szavazta, így most az osztálynak van egy Lara nevü angyalkája. VAgy kettö???? :-)))))))))) erre mit mond a drágalátos gyermek? Basszus anya, most jónak kell lennem, igaz? (azért titokban kicsit büszke ám!) Angyalkám lába tiszta lila folt, ugyanis egykereküzik, egykerekü biciklin teker, van egy gyakorló pálya hozzá, a fal mellett kell kezdeni, (hogy dörzsöltek is legyenek). Állatian élvezi. Szóval féltés, meg aggódás, meg a többi ellenére azért talán lassan megtalálja a helyét. Még persze nem az igazi, mert hiányzik neki a régi iskolája, meg ugye ezek a gyerekek valahogy még túl nyugisak neki, kicsit uncsi szerinte, én viszont örülök, ha lehozzák az ezres fordulatszámról... én azért munkaköri kötelességemböl adódóan tovább féltem és minden reggel némán elmondom a buszvezetönek (hátha ért a ki nem mondott szóból----ennek nagyobb az esélye, mint hogy magyarul ért), hogy kérlek szépen, óvatosan vezess, vigyázz a gyermekeinkre!!!!

3. Hosszan metróztam egyedül, randiztam a Zurammal, aki végre hazajött, 3 napig tök egyedül voltunk ám a kisasszonnyal! Megtaláltam a randihelyet, a Zembert is, meg még  (hab a tortán) örvendeztünk is egymásnak. :-) Felvettem az egy szem használható ruhámat, abban mentem. A metrón az ülések elég alacsonyak, és egymással szemben vannak, mint a budapestin, nem úgy, mint a bécsin. Megfigyeltem, hogy a pasik nem mernek nyíltan rámnézni, sem mellém ülni, ez valahogy ciki nekik. Viszont minden további nélkül és tök nyíltan oldalt dölni és bebámulni a szoknyám alá, na az nem ciki! Teljesen elképedtem, olyan szorosan összezárt lábakkal ücsörögtem ezek után, mint szüz leány a násziccaka elött.

4. Bevonultunk egy hatalmas müszaki áruházba, ahol sikerült szert tennünk egy rakás konyhai/ háztartási eszközre, kaptam egy önjáró porszívót, nagyon szeretem már most. Ki is szállították.

5. A porszívó és egyéb eszközök dobozain lehet ücsörögni, igy már nem kell állva ennünk.

6. Mégis eszünkbe jutott, hogy házassági évfordulónk volt, pedig majdnem feledésbe merült. :-) Kibírtuk a második 7. évet. :-)

7. Megérkeztek az igazolványaink (ami itt szükséges), ennek birtokában már lehet venni telefont. Tegnap belibbentünk a sarki bótba, kértünk 3 db telót, csak semmi cicó kérem, ide a családi csomagot! Kerítettek gyorsan egy angolul tudó fiatal kis gyereket, az lányos zavarában elöször csak nagyokat hahotázott, a végén azért csak kiszerváltuk belöle a telcsiket. Így most van egy csodálatos, fehér iphone-om, életemben nem volt ilyen dögös készülékem, mindig amolyan kökorszaki, önvédelmi célokra is kitünöen alkalmas, kilós és hülyebiztos gépekkel jártam. és semmi okostelefon ám, hogyan má? Mind tök hülye volt, piros gomb, zöld gomb, oszt jóvan. Meg is van a heti melóm, ismerkedem a csodálatos készülékkel. MAjd valami tokot kell rá szerválni, mert mondanom sem kell, a 8 és fél éves kisasszony pont ugyanolyant kapott, és nehogy összekeverjük. Ha valakit érdekel a számom, jelentkezzen! :-)

8. Lelkiállapotom javulóban, kezdem rózsásabban látni a jövöt. A cuccaink állítólag jövö héten csütörtökön érkeznek, addig már fél lábon is kibírjuk. Megismerkedtem egy újabb családdal, most jöttek a héten, nagyon kedvesek, így minden reggel eszmét és tapasztalatokat cserélünk, gyüjtöm a hasznos infókat, minden jó lesz valamikor valamire. Ha kipakoltunk, berendezkedtünk, indul a cica projekt, meg az én továbbképzö projektem. Igaz, hogy tökélyre fejleszthetném a "hogyan ne csináljunk semmit egész délelött" c. relaxációs gyakorlatsort, de ez nem vonz igazán. (legalábbis 2 hét intenzív gyakorlás után biztosan) Így elöször az angol tudásomat (ill. nem tudásomat) kellene fejlesztgetni, majd nekilátni kicsit japánul tanulni. Szeretnék úgy tudni angolul, ahogy németül tudok és japánul úgy, ahogy most tudok angolul. Férjecském szerint ez nem utópia, ha hajlandó vagyok heti 20 órában tanulni. Hajlandó vagyok. :-) Egye fene.

Állati giccsesen hangzik, de negativumról most nem tudok beszámolni. Na jó, meleg van, meg nincs egy rongyom. :-)

Ma kezdödne Bécsben a suli. Ki kellene vennem szabit, mert csak egy óra az elsö nap... Asszem ez a honvágy kezdete. Igen, vágyakozom a szép, tiszta, világos, berendezett lakásunk után, a megszokott üzletek és kaják után, a barátnöim, kollegáim után. A szülökröl nem is beszélve.  Meg a gyönyörü balatoni kertünk után, ahol most érik a szilva, az a zamatos, illatos. Fözhetnék lekvárt, mehetnénk a strandra, a kikötöbe, ahhhhh. Kiváncsi voltam, hogy hová lesz majd honvágyam. Hát, hogy ez se legyen egyszerü, természetesen mindenhová van. A kétlaki életünk után.

Pedig nem unatkozom. Kihívások tömkelege teszi változatossá a hétköznapokat.  Itt volt ugye elsönek a wc. Az ember hall, olvas róla, néz képeket, de élöben azért némiképp más a dolog. A hideg veríték mászkált a hátamon, hogy mi lesz ebböl. Lenyel, leforráz (ill. felgözöl), lefagyaszt, esetleg katapultál. Minden gomb japánul van feliratozva (pár kivételével, amolyan véletlenszerü angol feliratozás), így még nem sikerült kikapcsolnom az ülökemelegítöt, ami azért kellemetlen, mert 35 fokban az ember lassan fütyülni kezd rajta, mint a teaforraló. ès van belöle 3 db a házban... mindegyik máshogy néz ki.

A másik ugye a bevásárlás, amihez hozzáteszem, hogy elörelépéseket tettem ügyében, már van zöccséges meg normál kajás, amik elfogadható árakon mozognak. Igaz, hogy egy órába került, mire megtaláltuk térkép alapján. Ez a következö, hogy elvétve akadnak csak utcanevek, és ez nekem, aki szinte egyáltalán nem tud tájékozódni, elkeserítö állapot. Már csak egy kifejezetten szökéknek kiokosított telefonra vágyom (talán jövö hétre sikerül beszerválni), ami majd jól elnavigál. Így nem kifejezettem vágyom kimozdulni ezerrel és felfedezni a metró útvesztöjét, mert nincs kedvem kaptás ló állapotban több 10 km-t galoppozni az örült melegben. Hozzáteszem, hogy tegnap esett az esö, így az elviselhetetlen kategóriából a bio szanuna kategóriába léptünk. :-)

Kihívás a metrón látható ábrák megfejtése is. :-)) Mivel a feliratokat hozzá esélyünk sincs értelmezni, az alábbi megfejtéseket sikerült sírva-röhögve kiokoskodnunk:

"Ha túl hosszú az ujjad, itt vágd le!"; " Ne feszítsd szét a metró ajtaját, ha lelóg a lábad!"; Ha nagy a fejed, hívd ezt a számot, avagy vízfejüek szabad szakszervezete"; " Ha vak vagy, emeld fel az ujjad!"; "Ha ilyen a telefonod, ilyen hülyén röhögj hozzá!" stb, stb..... nagyon kreativak, ami a képeket illeti.

Aztán itt van a szemét. Anyám!!!! Az, hogy szelektive gyüjtsük, az még ok. De, hogy melyik nap melyiket viszik el, kukába kell-e tenni vagy mellé, esetleg elcipelni gyüjtöbe (de hová???), kimosni és összegyürni ill. csak kimosni, címkét eltávolítani, átlátszó zacsiba tenni vagy feliratozni,,, uffff. hogyan feliratozzam???? Írjam rá így, hogy "üveg"???? szombaton sem vitték el, valami nem tetszett rajta biztos.  A biztonság kedvéért vettünk még 3 kukát, hátha ez majd inspirál és rávilágít a lényegre. Az egyik ráadásul pink.

Folytassam? Tegnap sütöttem kenyeret, amolyan jó egészségtelen fehéret. Annyira egészségtelenül gyorsan zabáltuk meg, hogy azonnal sütöttem a Nr.2-t. Itt jött a következö feladat, a sütö. Akkora batár nagy, hogy öröm nézni, de bekapcsolni?? Gombok, pipszelés, óra, számok, a kenyér meg akkorára kelt, mint egy lufi. Kiderült, hogy minden nagyon eccerü, csak  Fahrenheit-ben van megadva a hömérséklet. Ennyi idö alatt otthon rég megsütöttem volna. Az is kiderült, hogy a sütö azon része, amit én tepsitároló fióknak néztem, na az a grillezö. Szerencse, hogy nem akartam kihúzni belöle lazán valamit. :-)

Pozitív dolgok is vannak ám, pl. felfedeztem a sarkon egy nagyon frankó cipöboltot, ahol sikerült beszerválni Mancikának 2 pár sportcipöt (röpke 1 hetes itt tartózkodásunk alatt a gyermek 3 pár cipöre tett szert.). Ugye a tavalyiakat kifejlödte, a suliba pedig 2 pár kell neki (kintre-bentre).  Vitte is ma nagy fityfirittyel, megszaglászta, hogy milyen finom új illata van töle a zacsinak---torrrnagatyaszaga---------.

Szombaton elment az egyik kislányhoz, aki a közelben lakik és szert tett egy nyuszira. Kioktatta a kislányt, hogyan kell bánni a Bunny-val. Szerintem azóta sem a nyúl, sem a kislány nem heverte ki a sokkot, ugyanis ma reggel a kislány elég félénken köszönt a buszmegállóban. Látta volna csak, hogy pl. az idén nyárra beszerzett leasing nyuszink, alias Borzavári Szusszancs, micsoda tréningnek lett kitéve, szerintem be sem engedték volna magukhoz a kiasasszonyt. :-))))  A nyuszi a cica árának töredékébe került, nagyon lobbiztam, hogy milennehanyulunklenne, mégis sokkal egyszerübb, de a kisasszony megtagadta ezt a fajta metamorfózist. Esetleg kutya, mondta. A kutyákok télleg nagyon cukik itt, némelyik olyan, mint egy plüss maci, de sajnos a házunkban csak macskatartásra szól az engedély. 1 db. cicc. Alá kellett irnunk, hogy a cicussal jól fogunk bánni, nem kínozzuk (hmmmm), adunk neki enni, stb, stb.... (!)

Egyébiránt azt a felfedezést tettem, hogy itt az állatok simogatás elött kell kezet mosni. Utána kell-e, az szabadprogram, de elötte feltétlenül. Voltunk ugyanis az állatkertben, ahol van állatsimogató, ott is kezet kellett mosni. (najó, ott azért megértem, ezer pici, piszkos mancs, oszt a  kecske megmekken) Az állatkert gyönyörü, hatalmas, tiszta, sehol semmi büz, még az oroszlán is illatos, az állatok jól láthatóak, szóval zseniális. Csodálatos, zöld parkban van, benne tóval, amiben akkora vizivirágok vannak (talán lótusz lehet), hogy a levelébe simán belecsüccsenhettem volna. A virága meg mint egy labda. Volt egy épület, ahol éjszakai életet élö kis állatok voltak, na ott a cukisági faktor 10-és skálán a 11-et érte el, hatalmas, gülüszemü szépségek lestek ártatlan pofával, Mancikánk hatalmasakat kurjongatott a gyönyörüségtöl és nem akart hazajönni. Az állatsimogatóban pedig beszerzett egy kis testü tyúkot, azt cipelte jobbra-balra, majd balról jobbra. Tessék, a városi gyereknek Tokióig kellett zarándokolnia, hogy élö tyúk lehessen a keziben. (és nem rántva)

Elöbb-utóbb képek is lesznek, csak még a madzag nem került elö, de nagyon-nagyon remélem, hogy ezen a héten végre megérkeznek a cuccaink, mert ez is a kihívások netovábbja, hogy a házban kempingezünk, a gyermek állva írja a háziját, állva eszünk vagy a lépcsön ülve, a ruháimat látni sem bírom már, a matracunkon, ami az elsö nap kilyukadt, pedig már fáj a derekam. Igaz vettünk egy sebtapaszt, röpke 10 euróért, de meg kell hagyni, megérte az árát, a matrac a mai napig tart.

Elkullogok valami ebédet csiribálni (asszem tejberizs lesz), vettem ugyanis rizst, a nyuszis volt a legszimpibb, de megfözve sajnos pont olyan lesz , mint a rizsfözelék, szóval tejberizsnek pont jó. Aztán jönnek a légkondi szerelök, megnézik és remélem megszerelik a "miazamifusimunka", azaz ereszti a vizet...

Ez életem elsö blogja, biztos sokat fogok bénázni, de ez van. Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy az "otthoniaknak" ne kelljen mindent 50-szer leírnom.

Történt ugyanis, hogy kedvenc férjemet elhelyezték Tokióba, és felmerült a kérdés, hogy maradunk-e, jövünk-e véle egyszem gyermekünkkel. Jöttünk. Nehéz szívvel ugyan, mert Bécsben, ahol immár 22 évet lehúztam, felettébb jól éreztük magunkat. Megvolt mindenünk, bejáratott, kényelmes életünk, lakás, munkahely, a gyereknek iskola, hétvégenként meg ugye a Balaton, semmivel össze nem téveszthetö, ránk gyakorolt kedvezö hatásával. Nem beszélve a szülök, rokonok közelségéröl, ami inkább elönyös, mint hátrányos. Volt. Eddig. Szóval nem volt könnyü ezt így, ebben a formában meglépni, nagyon sok mindent fel kellett adnunk, föleg nekem, de fö a családi egység. Sokan megkérdezték tölem, hogy biztos vagyok-e abban, hogy a férjem valóban az a férfi, akiért érdemes a világ másik felére költöznöm. Lehet, hogy nem, de Vele mindenképp érdemes. Nem akarok eltávolodni, elhidegedni töle, szeretném, ha látná a gyerekünket majd minden nap, és föleg nem akarok egyedül bírkózni a hétköznapok gondjaival, végtére ezt a családot ketten akartuk, ketten hoztuk létre, 16 évet nem lehet csak úgy kitörölni. Na de ki is akarná ezt? :-)

Múlt hét szombaton aztán eljött a nap, amikor kislánykámmal felültünk a repcsire és 11 óra rövidke repülés után (no alvás persze) Naritán végre felhangzott az "apa, apa, megjöttünk, itt , itt vagyunk!!!!" Annyira fosok mostanában a repülön, eddig soha nem volt rajtam pánik vagy még hasonló sem, mióta azonban anyuka lettem (lassan 9 éve) , valahogy rámesett a felelösség vagy mi a bánat, mert erösen szugerálnom kell magamnak turbulencia esetén, hogy áááááá, ez csak a tapolcai busz alattam, ami zötykölödik Hegymagas felé, ez csak a busz, meg a magyar útviszonyok ugye. Szerencsére most csak egyszer került erre sor. leszálláskor majdnem keresztet vetettem.

Apa hazahozott minket Hiroo-ba. Itt lakunk, itt a ház, amit bérelünk. Jelenleg majdnem tök üres, mert a cuccaink még egy konténerben úszkálnak valahol. Rég meg kellett volna érkeznie. De a ház jó. Nagy, tágas, szép, világos, tuti a konyha, a gépek, szóval minden. A környék is tuti. Csendes, zöld, kellemes.  Csak ez az iszony höség... húú, gatyáig leizzad az ember lánya, bocs, bugyogóig, akkora a pára. Kimenni gyakorlatilag nem érdemes, kivéve, ha valaki szeret föni a saját levében. Na azért röpke 3 órás alvás után azonnal kajálni indultunk, Shibuya-ra mentünk, ott van az a nagy keresztezödés, amit minden útikönyvben lehet látni, zebra átlósan és millió ember. àlltunk a piros lámpánál, szemben meg egyre nött a tömeg, mintha valami ütközetre várnánk, belémnyilalt, hogy teatyauristen,itt most palacsinta leszek. Láss csodát, nemhogy nem tipostak le,de még véletlenül sem ért hozzám senki. Láttunk kutya-macska szaküzletet. Mert ugye leánykámnak be lett ígérve egy macsek. Szentséges Szüzanya, hogy ott mi volt! Szegény kis macsekok meg kutyerákok, icipici kirakati zárkából lestek kifelé, annyira sajnálnivalóan, és olyan hihetetlen sovány,pici méretben, hogy az ember szíve összeszorul. Hozzájuk képest a balatoni szomszéd bernie pásztor kutyája egy godzilla! MAncika (a lányom), javasolta, hogy azonnal szabadítsuk ki mindet! Kesztyüvel nyúltak hozzájuk, brrr. Aztán amikor megláttam az árukat, akkorára kerekedett a szemem, mint egy kistányér. oltással, chippel, tokkal-vonóval 900 és 1300 euró körül mozgott az áruk. Nagy valószinüség szerint nem veszünk ott állatot.

Ettünk viszont olyan isteni sushit, hogy pont úgy nyalogattam a szájam szélét, mint egy ezereurós macska.

Másnap elmentünk a suliba. Deutsche Schule Yokohama. Csak hogy Mancikánknak ne kelljen újabb nyelvvel megszenvednie mindjárt induláskor. A suli nagyon szép, hatalmas úszómedansziéval, isteni sportpályákkal, könyvtárral, menzával. Tuti, csak lestünk.  Mindenki rendkivül rendes, kedves és kifejezetten barátságos volt velünk, ami nekünk egyszer ugye nagyon jól estett, másrészt meg az osztrák "brutalitás" után nagyon kellemesen érintett. (jól van na, vannak az osztrákok között is nagyon kedves emberek, csak nagyítóval kell keresni) Suli kipipa. Este megint meg kellett tekinteni a macskákat, így aztán újra elmentünk Shibuya-ra, betévedtünk egy üzletbe, ahol cska fiatal (gondolom tini) csajok vásároltak, eszméletlen felhozatal volt. Mivel Mancikának pisilnie kellett, bementünk a mellékhelyiségbe, ahol menten azt hittem, hogy valami Japan´s next Topmodel forgatásra érkeztünk. A fal egyik felén a kézmosók, amásikon hatalmas tükör, elötte polc, ahol legalább 15-20 csajszi sminkelt, pámpillázkodott, csak úgy ragadtak a müszempillák, készültek a porcelánpofikák, lánykám szájtátva bámulta. Tudom, hogy ezerrel állt volna be közéjük, de több évet, mint centit kell még várnia ezzel. A nöcik különben nagyon szépek, mint egy baba némelyik, rettentöen ápoltak, szépen öltöznek. De 100-ból max. 2, akinek nem görbe a lába. Szegénykék, mintha a lovat lötték volna ki alóluk... Viszont a pasi helyzet elkeserítö nekünk, európai nöknek. Legalábbis nekem, mert én autóból is a nagy, erös németet szeretem a pici, kompakt japánnal szemben. Nem az a baj, hogy rondák lennének, meg még van köztük tényleg magas is, csak valahogy nem sugárzik belölük a férfiasság. Nagyon nem. Esküszöm, ha látok egy pasit, akiben érzek némi férfias kisugárzást, lefényképezem, bekeretezem és ráírom, hogy rara avis. De nem adom fel, elvégre még egy hete sem vagyok itt. :-)

Kedden megjöttek a szekusok. Beszerelték, ill. bekötötték a biztonsági rendszert a házba. Hatszor elnézést kértek, hogy zavarni fognak egy egész órán keresztül, cipöböl már a bejárat elött könnyedén kiugrottak, a biciklijüket meg centire egymás mellé állították az autóbeállóban. (autónk nincs, nem is tudom, hogy lesz-e, érdemes-e) Fúrtak egy lyukat a falba, a lyuk alá zacskót ragasztottak, egy porszem sem esett le a földre. Ezek után "Hajabusafogaszar" elmagyarázta a rendszer müködését tört angolsággal, néha megkérdezett valamit a másik Furaszakitól, minek után megegyeztünk abban, hogy a biztonsági rendszert nagyon ritkán fogjuk használni. :-))))) Tényleg nagyon szar a foguk. A fiataloknak általában nem, de minél idösebbek, annál jobban közelítenek, majd elérik a dunakavics állpotot fogazatilag.

Keddre már kétségbe estem, hogy éhen fogunk dögleni. A közelünkben vannak kisebb boltok, kombinik, ahol alap dolgokat lehet venni. Ok, a kenyeret felismertem, de mást nem. A röpke "leszaladok a boltba", kemeny program, legalább egy óra. Aztán van egy nemzetközi bolt is a német nagykövetség mellett, ami ok, csak az áraktól lehet így elsöre sírógörcsöt kapni. Vagy röhögöt. Én az utóbbi mellett döntöttem, mikor egy sovány, nyúzott csirke kb. 26 euró. (nem ám a dögös tanyasi!) megy egy fürt szölö 10 euró. Azóta már kiokosítottam magam, a következö projekt az ajánlott boltok, üzletek feltérképezése lesz. Sikerült olaj helyett ecetet kiválasztanom, kiderült, hogy két napig a mosógépben folttisztítóval mostam (különben szép lett minden). De már vettem sonkát, körömlakklemosót, kukát, vajat és nem haltunk éhen. palacsintát is sütöttem már, a liszt kiváló.

Szerdán elkezdödött az iskola. Elsö nap elmentem MAncikával, felkéretöztem az iskolabuszra.A megállóban beszélgettem egy kedves apukával, majd belibbent egy bentley (így írják?) meg egy jaguár soförrel, hozták a gyermekeket a buszra.....Körülnéztem, hogy tényleg jó helyen vagyok-e.  Kerek 50 perc az út, de ezt Bécsben is simán össze lehet hozni. Míg Mancikámat beedzették a suliban (mellérendeltek egy kislányt, hogy vezetgesse, mutogasson meg mindent), én a könyvtárban pletykáltam az új szülökkel meg a személyzettel. Vettem egy könyvet, ami csupa hasznos infót tartalmaz kezdöknek, képpel, szöveggel. (így jöttem rá, hogy folttisztítóval mosok) Szegény Kacatom azért visszasírja a régi suliját, a barátnöit, de megpróbál nagyon beilleszkedni. Herr Böttcher az oszalyfönök, persze kapcsiból mindenki Brötchen-nek hívja, hehe. Nincs tegezés, mint Bécsben, szépen magázzák  a tanárokat, fel is tünt nekem, míg a könyvtárban csücsültem, hogy milyen illedelmes, jólnevelt gyerekek jönnek be. Köszönnek, tudják mondani, hogy köszönöm, kérem. Még a nagy laklik is. Nem ordítoznak, nincs üvöltözés.

Tegnap már egyedül ment a picilányom a busszal, míg integetett, tartottam magam, aztán bögtem egy sort. Olyan hihetetlen, hogy Tokióban vagyunk, a gyerekem egyedül jár itt iskolába, nekem még mindig nyaralásos állapotok vannak, csak rosszabb, mert egy üres házban kempingezünk, hotel helyett. Egyelöre nem érzem magam valami fényesen, a honvágy még nem gyötör ugyan, mert annyi a felfedeznivaló, de voltam ennél sokkal jobban is. Egyelöre nem vagyok igazán mobil, mert a metró kissé kesze-kusza, de majd eröt veszek magamon, itthon nem ülhetek végtére is. Ráadásul az egyik klíma a folyosón tegnap kiköpött egy nagy tócsára való vizet, azóta nem mertem bekapcsolni. tulajnéni a szomszédban lakik, majd este bemegyek hozzá. ja, meg még valami! Elsö nap feltünt, hogy sarokköszörü müködik a kertünkben. (!)  Kiedrült, hogy hatalmas kabócák vannak mindenhol, ahol van valami zöld (pl. a mellettünk lévö parkban), ezek adják ezt az iszonyatos hangot. De ne valami kellemes, nyár esti cicegésre gondoljon senki, áááá, mondom, sarokköszörü. A parkban akkora cirkuszt rendeznek, hogy nem lehet beszélgetni. ès akkorák, mint egy kisebb madár. Egyébiránt valszeg ártalmatlanok, mert a gyerekek is kézzel fogdossák öket. ha kicsit belejövök a rendszerbe, teszek fel képeket is illusztráció céljából, de itt még nem tartok, lenni szöke.... :-)

Ennyi egyelöre, majd folytatom.